Megérkeztünk

Délelőtt fejeztük be a pakolást. Már negyedik napja, hogy költözködünk, ideje volt befejezni. Régen egy XXII. kerületi társasházban laktunk, de idővel kicsi lett a lakás, így muszáj volt költöznünk. A szüleim megvárták az év végét, a tizediket már itt kezdem, egy belvárosi gimiben. Az új ház a XIII. kerületben van, egész közel a belvároshoz, BKV-val 10 perc a sulim. Aminek még nagyon örülök, az az, hogy végre saját kertes házunk van, amin senkivel se kell osztozkodni, és kényelmesen elférünk benne a családommal. Apropó, család. A szüleimen kívül van még egy bátyám, másfél évvel idősebb nálam, de évvesztes, szóval csak tizenegyedikes lesz. Nem tudom, milyen lenne nélküle élni, nagyon szeretem, bármit elmondhatok neki, ha tud segít, iszonyat aranyos és segítőkész. Jobb tesót nem is kívánhatnék. Ez az én családom. Kicsit elkalandoztam. Szóval, délelőtt a helyére került minden, vége a matracokon alvásnak, vége a dobozból öltözködésnek. Ami a költözést illeti, így is expressz sebességgel pakoltunk ki- és be, de már elegem volt belőle. Holnapután kezdem az új sulit. Sosem voltam félős gyerek, de ettől eléggé parázok. Bekerülök egy nívós gimi osztályába, ami tele van 15 éves kamaszokkal, akik már összeszoktak egy év alatt, kialakultak a csoportok, ki fogok lógni. Két alternatíva van: Vagy egyedül maradok, és csak az fog velem barátkozni aki megszán, vagy befogadnak. Nem tudom. A vacsoránál ezt szóvá is tettem, a szüleim próbáltak megnyugtatni, többé-kevésbé sikerült is nekik. Vacsi után bekopogtam a bátyám ajtaján, és benyitottam. Ádám a földön ült, és pakolászott. Amikor meglátta a fejemet, megkérdezte:
-Valami baj van, Rius? - amikor kicsik voltunk, nem tudta kimondani a nevemet rendesen, szóval csak Riusnak hívott. Ez azóta rám ragadt, de csak és kizárólag ő hív/hívhat Riusnak.
-Nem, csak..-tűnődtem- Szerinted be fogok tudni illeszkedni?-böktem ki a kérdést ami a szívemet nyomta
-Csak ennyi?-nevette el magát- Azt hittem, valami komoly.
-Már miért ne lenne komoly?!-méltatlankodtam-Szerinted jó lesz majd egyedül lenni két évig?
-Miért lennél egyedül?Nézd, Rius, őszinte leszek: igenis szerethető lány vagy. Kedves vagy, szép, aranyos, és ami fontos, hogy okos is. Nem vagy egy utolsó tucatliba, és van kisugárzásod,egyéniséged, ez az ami annyira szerethetővé tesz. Csak néha ne beszélnél annyit..-tűnődött, mire felröhögtem. Őszintén.
-Már megint igazad van! Hogy tudsz mindig igazságot mondani??
-Különben hogy lehetnék a bátyád?-tette fel az őszinte kérdését-Néha kell valaki, aki helyreteszi az agyad.És ha valami véletlen folytán nem sikerül beilleszkedned: én is ott leszek.-mondta aranyosan. Muszáj volt megölelnem, pedig nem szereti, ha ölelgetik. De most komolyan: miért mond érzelmes beszédeket ha utálja az öleléseket? A ráadás kedvéért nyomtam egy puszit az arcára.
-Jó éjt, Ádám!
-Neked is-intett, és folytatta a pakolászást
Visszamentem a szobámba, és körbefordultam. Annyira tetszik! Teljesen olyan, mint amilyennek elképzeltem. Türkizkék falak, kétszemélyes baldachinos ágy, amin szétterülhetek, gardróbszekrény(!!), amiből csak az eltolható ajtó látszik, íróasztal, tükör, tv... Leültem az ágyamra, és előszedtem a könyvemet a táskámból. Gyorsan lezuhanyoztam, és az ágyamban fekve olvasni kezdtem. Anya kettőt koppantott a nyitott ajtómon, mire felnéztem:
-Bejöhetek?
-Persze!
-Sikerült mindent kipakolnod?-kérdezte
-Aham-feleltem, és ásítottam egyet
-Apád még dolgozik, majd csak későn jön haza. Holnap rendben leszel itthon? Dolgozni fogunk.
-Elmúltam hétéves, szóval megleszek-mosolyogtam
-Akkor jó. Nem is zavarlak tovább, jó éjszakát, Glóri!
-Jó éjt, anya!
Olvastam még egy keveset, és lekapcsoltam a villanyt. Egy kicsit tévéztem, de valamikor elaludtam közben..